A Szaturnusz a Naprendszer második legnagyobb, a Nap hatodik bolygója.  A távcsõ feltalálása elõtt ez volt a legtávolabbi ismert planéta. Talán a Naprendszer legcsodásabb égitestje : gyönyörû sárga korongja, kis távcsõvel is látható, látványos gyûrûje mindenki által könnyen megjegyezhetõvé teszi az égitestet. Átmérõje 9,45 földátmérõ, tömege 95,2 földtömeg. Sûrûsége mindössze 0,69 g/cm3, így ha képzeletben egy hatalmas víztócsára helyeznénk, nem süllyedne el, hanem a tetején lebegne. Tengelyforgása szintén gyors, aminek következtében alakja erõsen lapult.
  Középpontjában egy 12 ezer km sugarú, fõleg kõzetekbõl, ammóniából, metánból és vízbõl álló mag lehet. Ezt veszi körül egy 17 ezer km vastag fémes folyékony hidrogén köpeny, ezt pedig egy 30 ezer km vastag folyékony hidrogén réteg. A légkör vastagsága nagyjából ezer km. Ez a bolygó is több energiát sugároz ki, mint amennyit a Naptól kap. A plusz energia forrása a hélium és hidrogén lassú, fajsúly szerinti átrendezõdése lehet.A Szaturnuszt is vastag felhõzet borítja, akárcsak a Jupitert, légköri képzõdményei azonban kevésbé látványosak.  Atmoszférájában nincsenek akkora kontrasztkülönbségek és éles színárnyalatok, mint a Jupiterénél. Ennek oka, hogy a légkör hidegebb, így az egyes felhõrétegek mélyebben helyezkednek el, több gáz található felettük, ami erõsen tompítja színüket. Az atmoszférát az egyenlítõvel párhuzamos felhõsávok uralják, a légkör itt is differenciálisan rotál, fõ összetevõje a hidrogén és a hélium. A bolygón hevesebb szelek fújnak, mint a Jupiteren, a szélsebesség a 400 m/s-ot is elérheti. Légkörében a Jupiteren megfigyelhetõ Nagy Vörös Folthoz és társaihoz hasonló örvények láthatók.
  A Szaturnusz eddig ismert holdjainak a száma 17, holdrendszere rendkívül változatos. Kísérõinek anyaga nagyrészt vízjég és egyéb fagyott gázok, kisebb hányadban pedig kõzet. A nagyobb holdak többsége jelentõs belsõ aktivitással rendelkezett vagy rendelkezik még jelenleg is.  Ennek hatására aktív területeiken a kráterek eltörlõdtek, és hatalmas repedések, gerincek alakultak ki. A geológiai aktivitás oka itt is fõleg a jéganyag megfagyása lehet, amely térfogatnövekedéssel járt. A holdak többsége kötötten kering a Szaturnusz körül, sokuknál fedezhetõ fel különbség a haladó és követõ félteke színe, szerkezete között.  Ennek oka olyan törmelékanyag becsapódása lehetett, amely a Szaturnusz rendszerébõl, valamelyik holdjáról származott. A kidobott anyagok egy irányban, lassan az óriásbolygó felé spiráloztak, és a holdak egyik féltekéje felsöpörte azt.
Több kettõs illetve hármas hold is kering a Szaturnusz körül, ahol ugyanazon a pályán több égitest található, a bolygóról nézve egymástól 60 fok távolságban mozogva. Két olyan égitest is létezik, melyek pályáit mindössze 50 km választja el, és minden alkalommal, amikor egymás közelébe érnek (kb. 4 évenként), helyet, azaz pályát cserélnek.
A Szaturnusz legnagyobb kísérõje a Titán, a Naprendszer második legnagyobb holdja, melynek mérete a Merkúr bolygóét is meghaladja.  A holdat nagy tömegû, sûrû, élénk narancssárga színû légkör borítja.  Fõ összetevõje a nitrogén, emellett metán, argon és különféle szénhidrogének is jelentõs mennyiségben elõfordulnak benne.  Felhõi kb. 200 km-ig emelkednek felszíne fölé, különleges színüket szénhidrogén-vegyületek hozzák létre. A légkör tömege tízszerese a földiének, felszíni légnyomása 1,5 atmoszféra körüli, a sûrû gázburok teljesen átlátszatlan. A Titán felszínén a hõmérséklet -180 C lehet. A hold atmoszférája a Földéhez hasonlóan nem az eredeti, elsõ légkörében ugyanis még ammónia és metán dominálhatott.  Ekkor a jelentõs mennyiségû ammónia következtében az üvegházhatás sokkal erõsebb volt, és -120 C-ig emelte a felszíni hõmérsékletet.
Az ammónia az ultraibolya sugárzás hatására elbomlott, a hidrogén - könnyû elem lévén - megszökött, a légkör pedig kezdett nitrogénben feldúsulni. Az atmoszférában a metán ma is fotodisszociál a Nap ultraibolya sugarai hatására, és hosszúláncú szénhidrogén vegyületeket épít fel. A bomlás során keletkezõ hidrogén könnyen eltávozik a holdról, és hatalmas gyûrûként, tóruszként veszi körül a Szaturnuszt.  (Nem összekeverendõ a gyûrûrendszerrel.) A légkörben jelenlévõ metán valószínûleg a felszínrõl kap állandó utánpótlást, ahol szilárd illetve folyékony állapotban lehet jelen. A radarmérések arra utalnak, hogy a Titánt nem egy folyékony metán óceán borítja, hanem az tavak, tengerek formájában található. A szilárd területek alapzata vízjég, ammónia és metán keveréke lehet. A felszínen vastag, szerves anyagokból, aminosavakból álló réteg halmozódott fel a metán fotodisszociációja során keletkezõ állandó szervesanyag-esõ hatására.
A Szaturnusz leglátványosabb képzõdménye a bolygó gyûrûrendszere. Ez a gyûrûrendszer nem merevtest, hanem sokmillió kis szemcsébõl áll, melyek mindegyike önálló pályán mozog az égitest körül. A holdak és a Szaturnusz gravitációs zavaró hatására az anyag nem egyenletesen oszlik el a korongban, hanem sûrûbb és ritkább sávokat alkot. A gyûrûrendszerben található objektumok mérete a méterestõl egészen a mikronos nagyságig terjed, anyaguk nagy része valószínûleg vízjég. A gyûrûrendszer külsõ része rendkívül ritka, határa a Szaturnusz centrumától 480 ezer km távolságban húzódik. Sûrûbb tartománya a centrumtól 174 ezer km-re kezdõdik, és 67 ezer km-ig tart, de ritkább anyag valószínûleg egészen a légkör tetejéig terjed. A gyûrûk vastagsága pontosan nem ismert, anyaguk nagy része egy vékony sávban összpontosul, melynek vastagsága 100 méteres nagyságrendû. A gyûrûk a felvételek felbontásáig finomszerkezetet mutatnak.
A rendszer csak elsõ ránézésre szabályos, kisebb méretskálán sok elliptikus és szabálytalanul csavarodó, hullámos gyûrûalkotó található benne. Ezekért a nagyobb holdak és a Szaturnusz gravitációs hatásán kívül kisebb, ún. terelõholdak is felelõsek, amelyek a gyûrûrendszerben illetve annak közvetlen közelében mozognak, és meghatározott pályán tartják az egyes gyûrûalkotók anyagát. A gyûrûrendszert egy hidrogénbõl álló „légkör” veszi körül kb. 60 ezer km-rel a gyûrû síkja alá és fölé terjedve. A legfényesebb gyûrûben, a B gyûrûkomplexumban idõnként rövid életû küllõszerû képzõdmények figyelhetõk meg, amelyek merevtestként, a Kepler-törvényeknek ellentmondva látszanak mozogni.
  Ezeket valószínûleg a Szaturnusz mágneses tere és a gyûrû mikronos szemcséi között létrejövõ kölcsönhatás váltja ki, amely kiemeli õket a gyûrû síkjából, tovaterjedésük a stadionok nézõterén hullámzó közönséghez hasonlítható. A gyûrûrendszer ideiglenes képzõdmény, anyaga a holdak feldarabolódása, anyagvesztése során állandó utánpótlást kap.