A 73P/Schwassman-Wachmann 3 elnevezésű üstököst Arnold Schwassman és Arno Arthur Wachmann fedezte fel fotografikus kisbolygókeresés során 1930-ban. Ekkor az üstökös alig több mint 9 millió km-re (a Föld-Hold távolság 24-szerese) haladt el a Föld közelében. Az üstökös keringési periódusa mindössze 5,4 év, ennek ellenére felfedezését követően nem sikerült újra észlelni egészen 1979-ig, majd 1985-ös visszatérése alkalmával szintén nem sikerült megfigyelni. Ezt követően azonban minden visszatérésekor megtalálták. 1995 őszén az üstökösben hatalmas kitörés zajlott le, majd nem sokkal később négy különálló mag vált megfigyelhetővé, amelyeket A, B, C és D betűkkel jelöltek. Ezek közül a C komponens a legnagyobb, valószínűleg ez az eredeti üstökösmag maradványa. A 2000/2001-es visszatérésekor az üstökös kedvezőtlen helyzete miatt csak a C és B komponenseket, illetve a korábban nem látott E jelű részt figyelhették meg.
A Biela üstökös kettéhasadt magja ( A. Guillemin "The Heavens" rajza)
Jelenlegi napközelségekor helyzete jóval kedvezőbb a megfigyelésre, hiszen a fő rész május 12-én 11,8 millió km-re, a leszakadt darabok pedig a következő két napban 6-12 millió km-re megközelítik bolygónkat. A számtalan darabra hullott 73P/Schwassmann-Wachmann 3-üstökös földközelsége olyan jelenség, amely egy ember életében csak egyszer történik. Vagy egyszer sem, hiszen legutóbb a 19. század közepén fordult elő, hogy egy darabjaira hullott kométa — a híres Biela-üstökös — ilyen közel kerüljön a Földhöz.
A kedvező láthatóságnak köszönhetően már ötvennél is több fragmentumot sikerült felfedezni a földi távcsövekkel, amelyek közül többet is amatőrcsillagászok azonosítottak! Ezek a fragmentumok azonban nem stabil képződmények, az elmúlt hónapokban többnek a felbomlását, vagy teljes megsemmisülését is sikerült megfigyelni. A nagy eseménynek köszönhetően a világ számos óriástávcsövével is figyeli az üstökös darabjait, valamit az Arecibo-i rádiótávcsövet és a Hubble Űrtávcsövet is bevetik.
A Hubble Űrtávcső képei a B és G jelű magokról
Ez utóbbi április végi képei máris elkápráztatták a csillagászat rajongóit, hiszen a nagyobb méretűnek számító B és G jelű fragmentum közelében leszakadt apróságok seregét sikerült megfigyelni. Az eredmények azt mutatják, hogy a magok bomlása hierarchikus rendben történik meg, azaz a nagyobb fragmentumok fokozatosan apróbb darabokra esnek szét. Számos kisebb fragmentumot sikerült megfigyelni, amint a nagyobb törmelékek "mögött" haladnak. Ezek minden bizonnyal a már megfigyelt, nagyobb méretű darabok töredezése révén jöttek létre, és csak ezzel az igen érzékeny műszerrel figyelhetők meg.
A felbomlott B komponens dupla magja Sárneczky Krisztián április 22-én (60 cm-es Schmidt-teleszkóp, MTA KTM CSKI, 4x30 s)
A néhány nappal később, a B jelű magról készült képek alapján sejthető, hogy a darabok a Nap felé forduló oldalukon meginduló gázkiáramlás által keltett tolóerő hatására válnak el a fődarabtól, hasonlóképpen, mint ahogyan az űrsétát végző űrhajósok manővereznek a hátukra szerelt apró rakétahajtóművekkel. Mivel a kisebb darabok tömege kisebb, ezek a nagyobb törmelékeknél gyorsabban távolodnak szülőfragmentumjaiktól. Néhány kisebb darab teljesen el is tűnt alig pár nap alatt.
A Jupiter által feldarabolt Shoemaker-Levy 9 (HST felvétel)
A Naprendszer igen korai állapotát fagyott állapotban megőrzött üstökösmagok igen porózus és törékeny objektumok, amelyek fő alkotóelemei a por és a jég. Gravitációs árapályerők hatására könnyen darabokra szakadhatnak, mint ahogyan történt ez a Shoemaker-Levy 9-üstökös 1992-es Jupiter közelében való elhaladásakor (a fragmentumok két évvel később belecsapódtak az óriásbolygóba). Hasonlóképp széteshet az üstökösmag a gyors forgás következtében, vagy intenzív hőbesugárzás hatására a Naphoz közeli elhaladáskor, avagy egyszerűen szétrobbanhatnak a belsejükben található illékony gázok gyors kiszabadulása során. Ahogyan Hal Weaver (Johns Hopkins University) megfogalmazta, az üstökösök végső sorsa valószínűleg az ehhez hasonló katasztrófák során történő felaprózódás. A HST által nyert adatok, illetve más obszervatóriumok észleléseinek felhasználásával meghatározható lesz, mely folyamatok járulnak pontosan hozzá a 73P/Schwassman-Wachmann 3 üstökös szétszakadásához. Valószínű, hogy a magdarabok aprózódása tovább gyorsul, és abszolút bizonytalan, hogy egyáltalán túlélik-e a mostani napközelséget.
Kicsi távolságuk miatt a porladó darabok olyan fényesek, hogy vizuálisan is megfigyelhetők. A B és C jelű részek egy egyszerű binokulárral, a G és R magok egy 20 cm-es távcsővel, míg az AP jelű rész ennél nagyobb távcsővel látható biztosan, de ezek az adatok szinte napról napra változnak. A R és AP jelű részek április legutolsó napjaiban, néhány nap alatt fényesedtek több magnitúdót, miközben a B rész már a második kitörésén esik át pár héten belül.
A földközelség idején az üstökösök egy 25-30 fok hosszú sáv mentén látszanak egünkön, a Cygnus (Hattyú) csillagkép területén. (A darabok pályaelemei nagyon közel állnak a fő rész elemeihez, csak a napközelség időpontjában vannak jelentős, 1-2 napos eltérések, így az egy síkban lévő üstökösök látszólag egy egyenes mentén sorakoznak az égen.) Sajnos a legfontosabb napokban éppen telehold lesz, ami jelentősen rontja majd a megfigyelési körülményeket, bár a délen járó Hold viszonylag messze lesz a Cygnusban járó üstököstől.
Az üstökös C jelű darabjának útja 2006 májusában (a www.aerith.net alapján)
Az üstökösök várható fényességét a szokásosnál is nagyobb bizonytalansággal tudjuk előre jelezni. A C jelű, fő komponens már a szabadszemes láthatóság határán van, május közepén akár 4-5 magnitúdós is lehet. Ha nem oszlanak teljesen szét, akkor a B fényessége elérheti a 6-7 magnitúdót, míg a G szerencsés esetben 10-11 magnitúdós lehet. A fényesedő R és AP darabokról most még (május 2-án) semmi biztosat nem tudunk mondani, ezért folyamatos nyomon követésük nagyon fontos feladat. Ebben segít minden érdeklődőt az Üstökös Szakcsoport honlapja.
Sárneczky Krisztián
|