Napfogyatkozás Indiában (1995.10.24)
Egy kialvatlan éjszaka után indultunk a kiszemelt dombra. Napkeltekor csak a készülődés és a helybeliek áradata utalt arra, hogy két óra múlva egy ritka jelenség szemtanúi lehetünk. A tömeg pedig csak nőtt. A fogyatkozás kezdetét egyre hangosabb kiáltások jelezték. A totalitás előtti percekben forró hangulat alakult ki. Még egy kis ívdarab, aztán a gyémántgyűrű, majd a tátongó semmi körül megjelent a napkorona. Számunkra ekkor megszűnt a külvilág.
Gyémántgyűrű Indiában 1995.10.24 (ZAG) |
Az 1995. október 24-i teljes napfogyatkozás árnyékkúpja Dél-Ázsia országain: Irán, Afganisztán, Pakisztán, India, Banglades, Burma, Thaiföld, Kambodzsa és Vietnam területén söpört végig. Szokatlansága és múltja miatt Indiát tűztük ki úti célul. Indiában a totalitás 40 - 60 km szélességű sávja Jaipur, Agra, Kanpur, Allahabad, Varanasi, Calcutta városok közelében húzódott. Időjárási szempontból Rajasthan és Uttar Pradesh államok voltak kedvezőbbek, ezért az előzetes tervben Agra közeléből kívántuk a jelenséget megfigyelni és rögzíteni. Mivel társaim visszamondták az utat, az utolsó pillanatban egy fogyatkozásra szerveződött német csapathoz csatlakoztam.
A stuttgarti kollégákkal (Faragó Ottó, Gutzeit Michael és Wolter Christian) Delhiben találkoztam. Ebben a tízmilliós városban a véletlennek köszönhető ez a találkozás, hiszen egyikőnk sem a megbeszélt Hotelban szállt meg, és személyesen sem ismertük egymást. Találkozásunk örömére béreltünk egy kocsit, amellyel a következő napokban körüljártuk a híres Delhi - Jaipur - Agra háromszöget. Egy térképboltban pedig megvásároltuk a fogyatkozáshoz szükséges 1:50000 és 1:1000000 léptékű szelvényeket. Ezekre a lapokra rajzoltuk fel a totalitás pontos északi és déli határát, valamint közepét. Napközben pedig Delhi kaotikus forgatagában, motoros riksán utazva, kerestünk fel hindu és moghul templomot, síremléket, erődöt.
Alig 300 éve Jai Singh (1688-1743), tudós-maharadzsa India öt távoli városában: Jaipur, Delhi, Mathura, Varanasi, Ujjain szabad szemes csillagvizsgálókat építtetett. Az 1724-ben Delhiben létesült Jantar Mantar (E77°13'05", N28°37'35") a város központjában található. A pálmafákkal övezett gondozott park, a kánikulában, kedvenc pihenőhelye a helybélieknek. A kinti hangzavar után itt mi is megpihenhettünk. Legnagyobb műszere, a Samrat Yantra (ekvatoriális napóra) 21 m magas, kétoldalt az ívek pontos osztásain olvasható le a helyi idő. Mögötte két süllyesztett 8 m átmérőjű félgömbből áll a Jaya Prakasha, segítségével égitestek koordinátáit lehet megmérni. Két 15 m átmérőjű és 7.5 m fal magasságú hengerből áll a Rama Yantra, közepén 1.61 m átmérőjű oszloppal. Az azimutot 30 db 6°+6°-os szelettel, a magasságot 45°-os vízszintes és 45°-os függőleges osztás segítségével lehet meghatározni. A beosztások, ahol olvashatók, szanszkrit számjegyekkel vannak ellátva. Próbaként megmértem a Nap horizontális koordinátáit és alig félfokos eltérés mutatkozott a mért és a számított érték között.
Több mint hat órás kocsikázás után érkeztünk Jaipurba, a Jai Singh által alapított városba. Útközben torlaszok, felborult és kiégett teherautók jelezték, hogy Indiában jóval több időt kell az utazásra fordítani, mint ahogy azt megszoktuk. A városban már mindenütt készülődtek a háromnapos Diwali ünnepre. Az éjszakánkat tűzijáték és robbantások tették emlékezetessé. A legtöbb műszert felsorakoztató Jantar Mantar (E75°49'19", N26°55'27") a Rózsaszín negyedben található. Az óriás napóra (Great Samrat Yantra) 23 m magasan emelkedik a többi építmény felé. Félméteres lépcsőfokokon haladva lehet a számlap osztásait leolvasni. Tizenkét napóraszerű szerkezet alkotja a Rashivalaya Yantras együttest. Az árnyékvetők mind más-más irányba mutatnak, mégpedig úgy, hogy kétóránként egyikük éppen az ekliptika pólusára mutasson. Segítségével közvetlenül olvashatók le az égitestek ekliptikai koordinátái. Egyikük árnyékvetője majdnem vízszintes volt, hiszen Jaipur három fokkal a Ráktérítő fölött található. Egy másik érdekes szerkezet a Nadivalaya, melynek déli felét világította meg a Nap, a negatív deklináció miatt. "Kelet Newtonja" valóban precíz és érdekes műszereket hagyományozott ránk.
A fogyatkozás előtti napon a Sariska tigrisrezervátum közelében GPS és térképek segítségével megkerestük a totalitás közepét. A dombtető (E76°31'21.2", N27°26'19.1", WGS84) alkalmasnak tűnt a megfigyelésre, bár a szomszéd dombon szintén a készülődés nyomai látszottak. Megtudtuk, hogy az antennákat delhi rádiócsillagászok helyezték ki. Felmerült, hogy a totalitás széléről is végezhetnénk megfigyeléseket, végül is a centrális vonal mellett maradtunk. Szállást éjszakára már nem kaptunk a Sariska Palace-ban, hiszen a 160 japán vendég, akik szintén a fogyatkozásra érkezett, elfoglalt minden szobát, így a hallban pihenhettünk. A pihenés azt jelentette, hogy félóránként kimentünk a parkba az eget csodálni. Faragó Ottó pedig szinte végigfotózta az egész éjszakát.
Az égbolt napok óta derült volt és egyre tisztább. Az esti szürkületben megpillantottuk a Vénuszt, mely nemsokára meredeken bukott a horizont alá. A szürkület érezhetően rövidebb ideig tartott, mint itthon. Majd a csillagképek között pásztáztunk és feltűnt, hogy a Perseus közismert fedési változója, az Algol, éppen minimumban tartózkodott. A Tejutat horizonttól horizontig követhettük. A Sagittarius környéke szinte ismeretlen alakzatokat kínált. Mivel 20°-kal délebbre voltunk, az UMa kora este lenyugodott, és csak éjfél után kelt fel. Hajnalban a Pleiádok csillagai majdnem a zenitben deleltek. A közismert Orion és a Canis Maior a Szíriusszal déli irányban kiegészült a Canopusszal. A hajnali szürkület előtt a háromszög alakú állatövi fény vetekedett a Tejút fényével. A gyors hajnali szürkületben még a Merkúrt is megpillantottuk.
Napkelte előtt érkeztünk a kiszemelt, szúrós nagy kaktuszokkal tarkított dombra. Csendesen kezdtünk az eszközök összeszereléséhez. 6:29-kor a Nap megjelent a horizonton. Néhány fényképezőgép zárkattanása jelezte, hogy ez nem olyan napkelte, mint a többi. A szomszéd dombon közben már több százas tömeg gyűlt össze. Látva, hogy itt is történik valami, néhányan átszivárogtak hozzánk, aztán egyre több helybéli követte őket. Hogy honnan jöhettek a terepre, továbbra is rejtély marad, mivel 30 km-es körzetben még falu is alig akadt. Kezdetben - Jé, fehér ember! - csak nagy szemekkel néztek bennünket, aztán a videó, a rádiókészülék, a távcsövek és a fényképezőgépek keltették fel érdeklődésüket. Mindenáron a műszereket akarták megnézni, de belenézni már nem mertek. Idővel kormozott üvegek, filmdarabkák és spéci napszűrők kerültek elő, ők is felkészültek...
Faragó Ottó sorozatfelvétele egy egyszerű camcorder videókamerával készült, 5.5*-ös telekonverterrel, szűrőn keresztül. A digitalizálás után nem történt képfeldolgozás. Észak fent van. A videofelvételen jól látható a gyémántgyűrű és a holdprofil által okozott szakadozott Napsarló. |
|
7:24-kor elkezdődött az égi és a kísérő földi műsor. Faragó Ottó a videót indította el és a fázisokról alapobjektívvel sorozatfelvételt kívánt készíteni. Gutzeit Michael 1000mm-es Ziess optikával, Wolter Christian 28mm-es objektívvel fotózott, én pedig a jól bevált 200-as teleobjektívvel dolgoztam. Alig telt el néhány perc, Ottó arcára ráfagyott a napfogyatkozás mosolya, addig-addig furakodott valaki, míg az egyik állványt megrúgta. Lőttek a sorozatfelvételnek. Nem volt mit tenni, kötéllel körbekerítettük a műszereket, legalább a kaktuszok is feladatot kaptak. Közben a Nap egyre fogyott, az emberek hangoskodása pedig tovább zavart. A kaktuszok között átszűrődő fénysugarak kirajzolták a fogyó Nap képét. A megvilágítás egyre csökkent, mintha pontlámpával pásztázná a környéket, a táj kísértetiesnek tűnt. A totalitás előtt egy perccel a tömeg mintha megbolydult volna és nyugat felé fordult. Megijedtünk, ha felborítják az állványainkat, hogyan fotózunk? Szerencsére csak egy fellőtt rakétát figyeltek. Ezzel akarták "megijeszteni" a fogyatkozást. Michael lekapta a napszűrőt és tíz sötét kéz még a levegőben darabokra tépte azt - nem lesz fotó a kilépésről!
|
Csupán egy kis ívdarab látszott, szűrőmet lekaptam, már ott volt alul a gyémántgyűrű. Kicsit elvakultam, egy jó pillanat kellett mire a koronát is észrevettem. Mindjárt feltűnt, hogy ez a korona jóval halványabb, mint 1991-ben. Színtelen, szálas szerkezete viszont hasonlított hozzá, kb.2.5 napátmérőig sikerült követnem. Protuberanciát puszta szemmel nem láttam, de a fotóimon többet is találtam. Egy pillantással nyugtáztam a Vénuszt és a Merkúrt. Ottó a Spicát, Christian a Szíriuszt is látta. Gyors iramban állítgattam az expozíciós időket és exponáltam. Előre begyakoroltam a mozdulatokat, de ennek ellenére elfogott az idegesség. Szűk 43 másodperc elmúltával 8:33:43-kor a Hold egyik-másik völgyében előbukkant a Nap. Még néhány expozíció a gyémántgyűrűről, aztán tettem még egy utolsó kísérletet. Hetekkel később derült ki, mit is rejteget az utolsó felvétel. A naplégkör három rétege különült el rajta. Felül a fotoszféra, alul a korona, közte pedig vöröses színben a kromoszféra. A modellezést számítás követte és eredményül 10-12 ezer km-t kaptam a kromoszféra vastagságára.
A kilépés 77 percét videón örökítettük meg. Alkalmi nézőközönségünk is megfogyatkozott. Miközben a búcsú fotókat készítettük a műszerekről és a környékről, feltűnt, hogy a szomszéd dombon a rádiócsillagászok nyugalmát fegyveres katonák őrzik. Ezért jöttek át a hangosabbak, hogy bennünket szórakoztassanak.
A fogyatkozást követő napon 17 órakor érkeztünk Agrába, a Taj Mahal bejáratához. Meglátva a csodálatos síremléket mindjárt fotózni kezdtem, de a második expozíció után kifogyott a gépemből a film. Mivel a tartalék film a kocsiban maradt, szomorúan jártam körbe a műemléket. Fent a fehér épületegyüttesen, a dél-nyugati oszlop mellett szép napnyugta hangulatot láthattam. A Nap 17:41-kor lenyugodott, majd visszafelé indultam. Félúton egy márvány pihenőn ismét a dél-nyugati ég felé pillantottam, hiszen két nappal korábban a Sariska Palace teraszáról már a Vénuszt is láttuk. Valóban, 17:56-kor az enyhén vöröses ég alján ott ragyogott a Vénusz és mellette 1°-ra a 31h50m korú holdsarló tündökölt. Előző reggel még a Napot takarta el előlünk, most pedig széles ívével vigyorgott le ránk. Színe olyan fehér volt, mint északra a Taj Mahal. Ezután szomorúan ballagtam a kijárat felé. Közben hol a Holdsarló - Vénuszra, hol a szürkületi fényben pompázó Taj Mahalra vetettem még egy-egy pillantást. Azt mondják holdfényben a Taj Mahal láthatatlan lesz. A Holdsarló fényében még éppen látszott.
A helyi sajtó napokon keresztül címoldalon közölte a fogyatkozás fotóit, pedig Indiából 1980-ban is látszott és 1999-ben is látható lesz teljes napfogyatkozás. Napokkal később már Varanasi-ban egy süteményárusnál láttam meg egy helyi szanszkrit újságot a napkoronával. A tulajdonostól elkértem és máris felkaptam a lapot. Nem gondoltam, hogy alatta friss hindu sütemény lapul. Megegyeztünk a fogyatkozás cikkben, az újság többi része pedig továbbra is takarhatta az árut.
Az égitestek óramű pontossággal haladnak tovább. 1999-ben valamennyiünknek hasonló égi tüneményben lehet részünk. Ahhoz, hogy minden amatőr és érdeklődő megfigyelhesse a jelenséget, nem maradhat el az előzetes felvilágosító munka sem.
|