A merkúr belső szerkezete

A belső mag nikkelből,illetve vasból épült fel.Ezt veszi körül a köpeny valamint a kéreg.Légkörét szinte csak két gáz jellemzi,a hélium és a nitrogén,ám a merkúrnak ritka,szinte észrevehetetlen légköre van.

Forgástengely

A Naprendszer bolygói közül a Merkúr forgástengelye zárja be alegkisebb szöget a képzeletbeli függőlegessel.

Forgás és keringés

A bolygóval kapcsolatos,talán legmeglepőbb tulajdonság a np körüli keringésének,és a saját tengelye körüli forgásának időtartama.A Föld 365 nap alatt kertüli meg a Napot,ez az érték a merkúr esetében 88 földi nappal egyenlő.A saját tengelye körüli forgás a Föld esetében 24 óra,A merkúron viszont 1 nap 176 földi napig tart.Így tulajdonképpen gyakrabban van újév mint napkelte.

Kráterek

A merkúr felszínét kisebb-nagyobb kráterek tagolják.A nagyobbakra bonyolult szerkezet és felépítés jellemző.Kialakulásuk annak köszönhető,hogy az űrből érkezett meteoritok elképesztő erővel csapódtak a felszínnek,így azok krátereket hagytek maguk után.A szekunder kráterek,amelyeket a meteoritról leváló kissebb részekütöttek a kéregbe,az elsődleges kráter közelében találhatóak.A merkúr esetében tehát az elsőleges és másodlagos(szekunder)kráterek viszonylagegységesek,nincsenek annyira elhatárolódva egymástól,mint a holdon.

   A Merkúr a Nap legközelebbi, a Naprendszer nyolcadik legnagyobb bolygója. A római mitológiában Merkúr a kereskedelem, az utazás és az ékszerészek istene, görög "társa" Hermes, aki az Istenek hírmondója volt. A bolygó valószínûleg gyors mozgása miatt kapta ezt a nevet.
  A Merkúrt már az ötezer évvel ezelõtt élt sumérok is megemlítik írásaikban, mint idõnként az esti, idõnként a hajnali égen látszódó fényes "csillagot". A görögök két néven említették: Apollóként tisztelték mint a hajnali égbolt és Hermesként mint az alkonyat bolygóját. (Jogunk van azonban feltételezni, hogy a korabeli görög csillagászok tisztában voltak vele, hogy a két név ugyanazt a bolygót takarja.) Átmérõje mindössze 0,38 földátmérõ, tömege 0,055 földtömeg. Erõsen elnyúlt pályán kerüli meg a Napot, napközel- és naptávolpontja közötti különbség átlagos naptávolságának 41%-át teszi ki.
  Tengelyforgási ideje egészen a közelmúltig rejtély volt a csillagászok elõtt. 1965-ben a Puerto Rico-i Arecibo Ionospheric Observatory két munkatársa, Pettengill és Dyce radarmérések eredményeire alapozva a Merkúr forgásidejét 59 +- 5 földi napban becsülték meg. Késõbb, 1971-ben, Goldstein ezt szintén radasmérésekre alapozva 58,65 +- 0,25 napra módosította. A Mariner 10 ûrszonda aztán közvetlen helyszíni tudósítások alapján mostmár kétségtelenül bebizonyította, hogy a Merkúr saját tengeje körüli forgásának ideje 58,646 +- 0,005 földi nap. Ez a forgási idõ pontosan kétharmada a keringési idõnek (direkt irányban), azaz míg kétszer kerüli meg a Napot, pontosan háromszor fordul meg tengelye körül.  Ezt a 2:3 arányú rezonanciát valószínûleg a Nap árapályhatása hozta létre. A Földrõl nézve látszólag mindig a Nap közelében tartózkodik, és a Holdhoz hasonlóan fázisokat mutat.
  Átlagos sûrûsége 5,4 g/cm3, ami elég közel áll a Föld átlagos sûrûségéhez. Mivel a tömege sokkal kisebb bolygónkénál, saját gravitációs tere hatására kevésbé van „összenyomva” - azaz valójában több nehéz elem található egységnyi térfogatában, mint a Földében. Ez nagy, fémes magjában is tükrözõdik, melynek a bolygóhoz viszonyított mérete a legnagyobb az összes bolygó között.
Ennek sugara kb. 1800 km, jelenleg nem tudni, hogy folyékony vagy szilárd állapotban van-e. A köpeny és kéreg vastagsága együtt mintegy 650 km.
  Légköre rendkívül ritka, az a kevés gáz, amely körülötte található, fõleg a napszél ionjaiból származik. Ezeket gyenge mágneses terével befogja, és a felszínnel történõ ütközés alkalmával semlegesítõdnek az ionok. Jelentõs atmoszféra híján nagy a napi hõingás, napközben a maximális hõmérséklet +430 C, éjszaka a minimális -170 C fok.

  A Merkúr felszíne

  A Mariner 10 álltal közvetített képek egy olyan világot tártak a szemünk elé, amely kísértetiesen hasonlít a Hold tájaira: kráterek, barázdák, kisebb mare-területek láthatók rajta.
  A Merkúr felszínét sok kráter borítja. Ezek közül a legidõsebbek kb. 4 milliárd évesek, azaz felszíne nem õrizte meg az elsõ félmilliárd évben történt becsapódások nyomait. Ennek oka a Merkúr kezdeti aktív vulkanizmusa lehetett, amely eltörölte a krátereket. A bolygó, összeállása után, a radioaktív elemek bomlásától és a kezdeti öszeállási hõtõl felmelegedett, ennek hatására sugara 7-9 km-el megnõtt. A tágulás során a fiatal kéreg sok helyen felrepedezett, és a magma a felszínre tört, elöntve és eltörölve a korábbi krátereket. A merkúr krátereit ismert mûvészekrõl és zenészekrõl nevezték el. (A Magyar mûvészek közül Bartók Béla és Jókai Mór nevét örökíti meg egy-egy kráter.)
  A Holddal ellentétben, a Merkúrnak általunk ismert oldalán csak kevés és kisebb mare-medence található. Ezzel szemben itt új a lakzatok is vannak: rupes-ek, vagyis legmagasabb részein 3 km-t is elérõ, száz km-eken át húzódó, töltésszerû képzõdmények; lineamensek, vagyis egyenes vonalú, vetõdésre emlékeztetõ töltésszerû alakzatok.
  Kis tömege miatt a radioaktív fûtõanyagok mennyisége kevés volt, a bolygó a késõbbiekben lassanként hûlni kezdett, és a vulkanikus aktivitás fokozatosan alábbhagyott. A lassú hûlés során 1-2 km-rel csökkent a Merkúr sugara, a kéreg magmacsatornái pedig fokozatosan elzárultak, ma már valószínûleg nem mûködnek vulkánok az égitesten.  Az összehúzódás hatására kialakult gyûrõdések megfigyelhetõk a bolygó felszínén.
 
  A Merkúrra vonatkozó legtöbb tudományos ismeretünket a Mariner 10 ûrszondának köszönhetjük, amely elsõként és ezidáig egyetlenként látogatta meg a Merkúrt. (Mint azt már említettük a földi megfigyelések nagyon nehézkesek a Nap zavaró hatásai miatt. A HST-vel sem lehet biztonságosan készíteni felvételeket a bolygó felszínérõl.) A Mariner 10-et 1973 november 3-án lõtték fel. Elõször 1974 március 29-én repült el a bolygó felszíne felett 705 kilométerre. 1974 szeptember 21-én másodszorra, majd 1975 március 16-án harmadszorra is elhaladt a Merkúr mellett. Ezalatt a három látogatás alatt több mint 2700 képet készített, feltérképezve ezzel a Merkúr felszínének 45 %-át. Mielõtt az ûrszonda meglátogatta volna a bolygót a csillagászok nem tudtak megegyezni abban a kérdésben, hogy van-e a Merkúrnak mágneses tere. A Mariner 10 ezt a kérdést is eldöntötte: a Merkúrnak van mágneses tere, amelynek erõssége 1 %-a a földi mágneses térnek. Ez a mágneses tér 7°-al tér el a bolygó forgástengelyétõl, ezáltal hozva létre magnetoszférát a bolygó körül. Mindezek mellett a mágneses tér forrása mindmáig nem ismert.
 

Létezhet-e víz a Merkúron?

  A régi feltételezések szerint a Merkúron víz semmilyen formában nem létezhet. A bolygónak nagyon gyenge, ritka légköre van, a felszínen pedig, mint ahogy arról már volt szó, akkora a hõmérsékleti ingadozás, hogy teljesen kizártnak látszott a víz jelenléte.
  A földi Caltech radarmegfigyelések az 1991-ben mégis arra az eredményre vezettek, hogy a Merkúr pólusai hósapkával fedettek, esetleg a felszín alatt jég formájában található víz. E képzõdmények nem túl nagyok, és anyaguk csak foltokban borítja a sarkok környékét. Felfedezésük tehát a bolygó felszínén uralkodó rendkívül magas nappali hõmérséklet miatt volt váratlan. Mégis mivel magyarázható tehát a radarmegfigyelés eredménye? A Merkúr és a Nap erõs gravitációs kapcsolata következtében a bolygó forgástengelye merõleges pályasíkjára, azaz az egyenlítõrõl nézve a Nap mindig a zenitben delel. Így a pólusok környékén a mélyebb kráterek belsejébe nem jut közvetlen napfény, ott a hõmérséklet rendkívül alacsony marad. A megfigyelések szerint vízjég a 80 foknál magasabb szélességeken elhelyezkedõ mély kráterek alján található, eredete egyelõre ismeretlen.